Miért is vágyunk önismeretre?
Manapság egyre nagyobb körben elterjedt kifejezés az önismeret. Noha az ember vágya, hogy megismerje önmagát, valószínűleg évezredes múltra tekint vissza, az internet térhódításának köszönhetően ez a törekvés soha nem látott méreteket ölt. Elég rákeresnünk az önismeret szóra a keresőben, s máris rengeteg találatot kapunk: önismereti teszt, önismereti tanfolyam, önismereti képzés, s még sorolhatnám. S valahol mindegyik ilyen módszer azt hirdeti hogy jelen pillanatban az a hiteles és az az igaz amelyet ő hirdet. Vajon az összesnek igaza van, vagy csak egynek a sok közül, esetleg egyiknek sem? Nem csodálom, hogy mi emberek ilyenkor nem igazán tudjuk eldönteni hogy mégis melyikre figyeljünk oda, s melyiket hagyjuk figyelmen kívül. Legtöbbször ilyenkor azt tesszük, hogy az egyik módszerről ugrálunk a másikra, s közben addig időzünk az egyes módszereknél ameddig pillanatnyi megnyugvást és lelkesedést hoznak. Teljes a zűrzavar.
Mi ennek az eszeveszett keresésnek, kutatásnak az oka? Mi áll e mögött a nagy zűrzavar mögött? Egyértelmű, hogy ha keresek valamit, akkor úgy gondolom valamit még nem látok, valamire még nem leltem rá. Éljük az életünket, éljük a hétköznapjainkat és úgy gondoljuk, hogy a mindennapjaink történései mögött kell még lennie valami érintetlennek, valami állandónak, valami olyannak amit a bennünk rejlő nyugtalanság nem érintett.
A tudás terhe
Alapvetően szeretem tisztán látni a dolgokat, szeretem azt ha tudom hogy mit miért teszek. Ám nem mindig volt ez így. Korábban beleolvastam nagyon sok dologba, legyen az Csíkszentmihályi flow elmélete, vagy adott esetben egy kis zen-buddhizmus Alan Watts tolmácsolásában, és más hasonló írások. Bőszen jegyzeteltem a könyveket, írásokat, ügyeltem arra hogy nehogy elhaladjak valami fontos, eddig nem látott részlet felett. Hátha meglelem azt az írást, azt a gondolatot, azt a foszlányt ami elhozza bennem a változást. Hogy miért akartam változni? Mert hihetetlen mértékben zakatoltak a fejemben a gondolatok, szinte megállíthatatlanul, és már fizikailag is fárasztó volt, folyamatosan kimerült voltam. Tudtam, hogy nem őrültem meg, viszont azt is éreztem, hogy ez így nem mehet tovább. Egyszerűen nem értettem, hisz mindent elolvastam a témában, elvégre boldog, kiegyensúlyozott életemnek kellene lennie, és mégsem volt az. S megjelent bennem a kérdés: miért kell nekem máshová kacsingatnom, miért kell ahhoz másokat olvasnom, másokat követnem, hogy megértsem miért nyugtalan az életem. Mert hát erre ment ki a játék: azért olvasunk általában bölcsességeket, mert tele van az életünk problémákkal és azt gondoljuk hogy azok a gondolatok amiket mások mondtak, majd megoldják a mi problémáinkat. Ha már ők egyszer végigszenvedték a folyamatot, hátha nekünk kicsit könnyebb lesz azáltal hogy elolvassuk azt amit ők mondtak. Aztán ilyenkor ráébredünk hogy ez azért nem teljesen így van.
Igazából nem az olvasással van a gond, nem azzal van a gond hogy meghallgatunk másokat, s nem is azzal van a gond hogy elmegyünk bármilyen meditációra, tanfolyamra vagy bármi hasonlóra. A gond ott kezdődik, hogy ezektől várjuk a megváltást, a változást, és közben mondhatni tudatalatt olyan nehéz terheket pakolunk magunkra amelyeket aztán nem bírunk cipelni. Általában nagyon sok írás eleve ellentmond egymásnak, és próbáljuk eldönteni melyik lehet igaz, melyik hamis, és közben pedig cipeljük mindet magunkkal. Úgy gondoltam ennek így semmi értelme. Miért kell nekem úgymond másokra hallgatnom, hogy megtudjam miért nyugtalan az életem? Amikor ezt úgy igazából megértettem, az összes eddigi dolog amit olvastam, tanultam, jegyzeteltem, magától hullott le rólam. Óriási megkönnyebbülés volt. Az ember ilyenkor hirtelen rettentően egyedül érzi magát, hisz az összes bástya amibe eddig kapaszkodott, lehullik. Ám van ebben valami felszabadító is, onnantól kezdve volt újra energiám, egy dologgal kevesebb volt ami elszívta az energiámat.
Na de akkor mégis mi az önismeret? Vagy inkább mi nem az?
Úgy gondolom nagyon sok dologra rámondjuk azt, hogy önismeret, ami valójában nem is az. Ahogy már előzőleg feltettem a kérdést: most akkor vagy mindenkinek igaza van a témában, vagy csak egy valakinek, vagy senkinek sem? Vagy csak néhánynak? Érezzük a zavarodottságot? Szavaink teljesen elvesztették valódi jelentőségüket, sokszor szinte súlytalanok és elcsépeltté válnak. Ilyen lett talán az önismeret szavunk is. A másik ilyen szó ebben a kontextusban a tudatosság. Nagyon könnyen dobálózunk ezzel a kifejezéssel is, manapság mindegy mit csinálsz, csak csináld tudatosan. Legalábbis ezt mondják. Igen, na de mi is a tudatosság? Hangzatos, szép szó, de nem is igazán tudjuk mi van mögötte. Végülis marketing szempontjából kitűnő, hiszen mindent el lehet adni vele. Onnantól meg már lényegtelen mit is jelent. Nemde?
Az önismeret szavunkat és magát a kifejezést tekintve érdemes fordítva megközelíteni a kérdést: nem azt kell megtudnunk elsősorban mi az önismeret, hanem hogy mi nem az. Ha valamiről tudjuk, hogy nem az, onnantól kezdve nem foglalkozunk vele, nem foglal el fölösleges helyet az elménkben, nem zakatolnak felette a gondolataink. Amikor elkezdtem figyelni azokat a dolgokat, észrevettem hogy nagyon sok dologra rámondjuk hogy önismeret ami valójában nem is az. Vajon önismeret az, ha más mondja meg milyen vagyok? Önmagamat ismerem meg amikor egy pszichológus véleményt mond rólam? Önismeret az, hogy ha egy teszt alapján kijön,hogy én bizony extrovertált vagyok? Vajon önismeret az, hogy csak bizonyos dolgokra figyelek oda magamban és szelektálok? Önismeret az, hogy csak a kellemes dolgokra figyelek oda és próbálom azokat erősíteni magamban? Vajon önismeret az, hogy bármiféle módszert keresek arra, hogy megismerjem magamat? Vajon önismeret az, ha valamilyen módszert használok és közben eredményt várok tőle? Vajon önismeret az ha bármiféle eredményt is várok magától az önismerettől? S végül talán a legfontosabb kérdés: vajon önismeret az, ha szeretném megváltoztatni azt amilyen jelen pillanatban vagyok? Anélkül, hogy érteném miért is vagyok olyan amilyen.
Neked mit jelent az önismeret?
